Japán-window

Vállalkozna? Egy modell a szigetországból.

aminek Magyarországon is jövője lehet….

A felhőben tárolt ruhatár megvalósításának ötlete vajon kinek a fejéből pattant ki? Bárki legyen is az, a szigetországban ráharaptak és egyre inkább terjed ez az új modell.

Miről is van pontosan szó? A koncepció abból indul ki, hogy „Ön valahogy nem hord mindig ugyanolyan ruhát?”. Ráadásul, ha kiszámoljuk, hogy mennyi időt töltünk el azzal, hogy boltról-boltra járunk vagy épp az interneten szörfözünk azért, hogy megtaláljuk a nekünk tetsző darabot, amit aztán lehet, hogy egy idő után megununk, és a holmi a szekrény mélyén köt ki, akkor bizony már megláthatjuk a fantáziát a felhő-ruhatár koncepciójában. Minderre ugyanis már nem lesz szükségünk!

Az új szemlélet a szigetországban

Magyarországon a rental üzleti modellnek még kifullad a megléte az autó-a motorcsónak, a jelmez, a videó vagy dvd/ blueray és persze a nyári bungarló kölcsönzésben.

De lássuk csak, miért is jó nekünk, ha bérlünk vagy kölcsönzünk valamit? Nem csak Japánban, de a világ más részein is egyre inkább terjed egy egyfajta minimalista világszemlélet. Főleg a fiatalok, de az X generáció is már egyre inkább meg akar szabadulni a klasszikus értelembe vett tulajdon terhétől. Nem kell saját autó, saját lakás, hétvégi ház és miegymás. Ennek a gondolkodásmódnak az extrém változata az, amikor a japán fiatalok csak ülnek az üres szobájukban a laptopjukkal, némelyiküknek még hűtője sincs, ha megéhezik akkor leugrik a legközelebbi éjjel-nappali ún. convenience shop-ba vagy a szupermarketbe (a japán ABC?) ételt vagy a vacsora hozzávalót megvenni. Se mosógép, se porszívó: helyette egy seprű és a lapát és a kádban hagyott meleg víz, amit az előző este használt az illető fürdéskor. (A meleg víz tiszta, ezt ugyanis csak a testük öblítésére használják a japánok, ill. a tiszta testükkel ülnek csak bele a forró vízbe.) Tehát így is -azaz kézzel a kád vízében is ki lehet mosni. Ennek az életvitelnek a hátterében még egy érdekes szemléletmód is megtalálható, a „fubeneki” (japánul), ami annyit tesz magyarul, hogy a kényelmetlenségből nyert haszon. Erre az életszemléletre már új szó is van Japánban. Amikor a világunk egyre inkább abba az irányba tart, hogy szinte mindent könnyedén elintézünk, helyettünk gépek garmada dolgozik, addig mi csak elkényelmesedünk, elhízunk és elfelejtjük azokat a tevékenységeket, amelyek még 50-100 évvel ezelőtt az életünk szerves részei voltak. Rengeteg applikáció érhető már el okostelefonra, ami leméri, hogy 1-1 tevékenység elvégzése mennyi kalóriát égetett el nekünk, és hogy egy porszívózás például hány kanál puding-energiának felel meg. A fubeneki hívei nem kérnek ebből, ők porszívózás helyett felsöpörnek, majd kúszva-mászva felmosnak, csak annyit főznek egyszerre, amennyit el is fogyasztanak így hűtőt sem igényelnek. Azt mondják, hogy ezzel bőven igénybe veszik az agyukat is, hiszen gondolkodniuk kell rajta keményen, hogy mit mivel készítsenek el, hogy a maradék mennyiségét a minimálisra korlátozzák.

Egy minimalista is szeret öltözködni és követni a divatot.

Igen ám, de ezek az emberek is szeretnek öltözködni és nem akarnak lemondani az újdonságok kipróbálásának öröméről sem. Arról nem is beszélve, hogy a minimalisták minimális fogyasztói igénye a gazdaság egészére is igencsak negatív hatással van. Hiszen ők nem vásárolnak, nem fogyasztanak a szó gazdasági értelmében, nem tagjai a konzumtársadalomnak. Nem cserélik le rendszeres időközönként a tévéjüket, nem vesznek új autót és nincsenek kütyük sem. És itt jön ez a varázslatos ötlet: ahhoz, hogy mégis átéljék az újdonság varázsát, kölcsönbe kell nekik azt adni, amit ők kölcsönbe is vesznek.

 Ha megnézzük jobban a japán gazdaság fogyasztói mutatóit, akkor bizony szembetűnik a csökkenő görbe, ami úgy 2005 óta folyamatosan egyre csak mélyül.

Magyarán, nem csak a minimalistákról van tehát szó. Hanem arról, hogy minden mindennel összefügg, tehát mint közismert Japán a világ legelső matuzsálem társadalma. A népesség elöregedése és a népszaporulat csökkenése itt sajnos már megállíthatatlan. És tudomásul kell venni azt a tényt is, hogy a gazdagok és a szegények közötti – az a bizonyos gazdasági olló, a jövedelemkülönbségek egyre szembe tűnőbbek. És ez így van Magyarországon is és sok más környező európai országban is.

A fent körvonalazott modell tehát otthonra lelne Európában is. Csak egy kis szemléletváltásra lenne szükség.

A modell lényege

A modell lényegét konkrétan a felhőben tárolt ruhatár példáján szeretném bemutatni. Egy vállalkozás, ami a klienseknek csomagokban árulja a szolgáltatását. Van mini csomag, heti háromszoros használattal, havi csomag heti 5 napos használattal, és féléves – és éves csomag is akár.

A kliens kitölti online az űrlapot, a részletekbe menő kérdésekkel, hogy milyen színt, stílust preferál és mit szeretne esetleg kipróbálni, amihez eddig nem nagyon volt meg a mersze vagy a pénztárcája, hogy egy nevesebb kollekcióból válasszon.

#felhőben tárolt ruhatár #kezdőkészlet-hatás #Richard H. Taler #japáni biznisz modell
A stylist összeállítja Ön helyett a viseletét.

Egy hivatásos stylist – az Ön/ kliens tanácsadója összeállít Önnek egy teljes szettet figyelembe véve a divattrendeket, és az Ön személyes igényét. Majd megérkezik Önhöz a futár-csomag.

#felhőben tárolt ruhatár #kezdőkészlet-hatás #Richard H. Taler #japáni biznisz modell
Megérkezik futárcsomaggal a szettje.

 Azzal a rendszerességgel, ahogy megrendelte. A stylist figyeli az Ön visszajelzéseit, hogy mi mennyire nyerte el a tetszését, van-e esetleg további kívánsága. És Ön minden nap „ragyog” a munkahelyén, hiszen amint tudjuk „nem a ruha teszi az embert”, de a japáni felfogás szerint „Lehet, de azért mégis. Mert, ha mi magunk jól érezzük magunkat a bőrünkben, azaz a ruhánkban, az bizony a személyiségünkre és a hangulatunkra is egyaránt kihat”!

Vallja csak be, kedves olvasó, hogy máris kipróbálná!! Főleg úgy, hogy mindezért annyit kellene csak fizetnie, mintha venne például két márkás öltönyt. Vagy még annyit se? A csomagtól is függ, amit választ.

A stylist természetesen híres márkák termékeit is beválasztja az Ön ruhatárába, így Ön átélheti az érzést egy napra, amit mondjuk Paris Hilton is érez amikor egy Gucci táskával libeg a sztríten. A honlap természetesen feltünteti a márkákat, hogy mikből válogatnak, ill. a kínálatuk folyamatosan bővül. A marketingesek kielemzik a kliensektől jövő visszacsatolásokat és ennek tudatában vesznek be még kevésbé ismert új márkákat is. Tehát biztosítva van az újonnan jövő brand-eknek is a megjelenés.

A felvett ruhára, kiegészítőkre persze vigyáznia kell, mint a szemünk fényére, ha megrongáljuk, leesszük vagy elszakítjuk a kölcsönvett ruhadarabot, akkor bizony azt ki kell fizetni. De ha még ez elő is fordul, akkor is jobban jön ki a kliens, mintha egy akkora ruhatárat tartana otthon, amiből minden napra más-más outfittet koordinálna össze magának.

#felhőben tárolt ruhatár #kezdőkészlet-hatás #Richard H. Taler #japáni biznisz modell
néhány lehetőség a választékból…

 A Steve Jobs féle üzletemberek (akiknek kínlódás az öltöny mellé egy nyakkendő választás és inkább puritán módon egy magasnyakú pólóban élnék le az életüket) és üzletasszonyok is tökéletesen meg vannak elégedve, hiszen a stylist leveszi a vállukról a nagy feladatot, hogy mit mivel párosítsanak – ami azért valljuk be sokunknak, főleg a női nem képviselőinek egy tortúra. És az idő pénz, ráadásul nem használjuk feleslegesen az energiánkat feleslegesnek tűnő döntések hozatalával.

No mit szól? Sikerült meggyőznöm? Kipróbálná Ön is? Még a tisztíttatással sem kell foglalkoznia. Csak visszaküldi a levetett holmit a dobozban. Vagy érte jön rendszerességgel a futár, ha úgy rendeli meg a webáruház csomagját.

Amiért Richard H. Thaler az idén közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott, azt az elvet Japánban már régóta alkalmazták.

Muraközy Balázs, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Vállalati Stratégia és Versenyképesség kutatócsoport vezetője foglalta össze írásában mindenki számára érthetően és világosan Thaler kutatásainak eredményeit, amiből én most egy fontos momentumot szeretnék kiemelni.

És ez az ún. „kezdőkészlet-hatás”, azaz hogy többre értékelünk valamit, ami már a miénk, mint ami nem.

Mit jelent ez a felhőben tárolt ruhatár modell esetében? Nagyon egyszerű: amikor megérkezik a csomagunk, és felvesszük a ruhát, ami ne adj isten még egyszeriben a szívünk csücskében szállásolja el magát, akkor egyfajta kötődés alakul ki a ruha és a viselője között. Nem mindig persze, de ha különösen elnyerte a tetszésünket, akkor biztosan! Vagyis felébred bennünk a vágy, hogy MEGVEGYÜK azt a darabot, hogy máskor is fel tudjuk majd venni vagy mert különösen lenyűgözőnek látjuk benne magunkat.

És a weboldalunk természetesen nem zárkózik el ezen lehetőség elől sem, nem erőlteti a vásárlást, csak egyszerűen „odabiggyeszti” a gombot, hogy a szemünk előtt legyen.

Vagy egyszerűen csak felébredhet bennünk az érdeklődés, hogy ellátogassunk az általunk már kipróbált és jónak tartott márka weboldalára vagy elmenjünk közvetlen a shopjába szétnézni egy kicsit.

A modellnek nagy bizniszértéke van, természetesen nem csak ruhával működik, Japánban már így lakásokat is értékesítenek. Vagyis lakjon egy hónapig a mintalakásban, utána döntse el, hogy megveszi-e vagy sem. Még a havi rezsit is mi álljuk! – hangzik a szlogen. És az egy hónap alatt megismerhetjük, „belakhatjuk” a lakást, amitől aztán lehet, hogy nehéz lesz már megválni?

Ön mit venne kölcsön? Vagy messzebb megyek, mit adna kölcsönbe?

A japáni bizniszmodellek elsőre néha bizarrnak tűnnek, azonban jól átgondolt filozófia, marketingstruktúra és nem utolsó sorban bizalom van mögötte. Igen, csak úgy működik, ha megvan a bizalom mindkét oldalon, vagyis a szolgáltatást nyújtó és a szolgáltatást igénybe vevő között. A bizalom pedig nem csak úgy terem, hanem ki kell építeni. Mint minden üzletet.

Köszönöm a figyelmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Médiasztárok az új-és a modern kori Japánban – második rész

avagy idol képzés tévé képernyő nélkül…

(A cikk első részét itt olvashatja.) http://japan-window.reblog.hu/mediasztarok-az-uj-es-a-modern-kori-japanban-elso-resz

 A másik nagyon fontos elem egy nő öltözködésében, a frizurája. Természetesen differenciált volt ez is, mint az öltözködés, korcsoport, társadalmi rang stb. szerint. Az alap struktúra adott volt, amire rájött a differenciált díszítés. Viszont ebben is úttörőként járt elöl Okita. Ő alkotta meg, és kezdte el viselni ugyanis azt a frizura-kompozíciót, ami napjainkban szinte mindannyiunk fejében él, ha egy gésát magunk elé képzelünk. Ez az ún. toróbin (nem a turbán elgörbült és kicsavart változata, csak hasonlít a szó hangzása.)

Bevallom, hogy engem mindig is nagyon foglalkoztatott, hogyan tornyosították fel széltében és hosszában is a japán nők a hajukat, amiről mint tudjuk a sajátjuk volt és nem paróka. Sokáig azt hittem, hogy csak azoknak lehetett ilyen frizurájuk, akiknek eleve sok és erősszálú hajuk volt. Bekenik, beolajozzák és úgy marad. A titokról azonban a lenti kép húzza le a leplet. Hajmerevítőt használtak és használnak ma is (bár ma már inkább egy kész, a fejre sipka szerűen ráhúzható parókát alkalmaznak). A kor hajmerevítője pedig a bálna bajusz, vagy teknőspáncélból készült merev hajráf volt. (Nehogy megkérdezze a kedves olvasó, hogy a bálnának még bajusza is van-e, nem tudom, de biztosan van neki, ha ezt használták akkoriban a nők.)

gésa tévé tvsprint
bálna bajuszt használtak hajmerevítőnek

gésa tévé tvsprint
Az elkészült frizura - pirossal jelezve ahogy a merevítő egy kicsit látszik

Nem lehet elmenni szó nélkül a smink mellett sem, ez volt az „oshiroi”, ami szó szerint fehér-et jelent, a régi japán nők alapózója volt, ami nem hiányozhatott egy magára valamit is adó nő sminkkészletéből.

gésa tévé tvsprint
oshiroi-t tartalmazó porcelán: a csomagolás mindig nagyon fontos volt, ahogy ez maradt igy a mai napig is.

Ugyanúgy rengeteg féle smink eszközt használtak, ahogy a mai kor asszonyai is, és ezeket egy smink ládikában tartották.

gésa tévé tvsprint
A régi japán nők sminkasztala, inkább ládikának mondható.

Külön érdekesség megfigyelni a képen arra a praktikumra való törekvést, hogy a ládikát úgy fordították mindig, hogy a fiókok oldalra essenek és nem pedig szembe a használójával. Ugye már ki is találta a kedves olvasó, hogy miért. (Ha még nem, megsúgom: azért, hogy minél közelebb lehessen hajolni a tükörhöz.)

gésa tévé tvsprint
Sminkasztal használat közben – korabeli pillanat

Kitagawa leghíresebb remekműve 1793-ból a „Korabeli három szépség” című munkája, melyen a XVIII. század végi (általa) legszebbnek és legkívánatosabbnak tartott nőtípusokat örökített meg egy képbe sűrítve.

gésa tévé tvsprint
 „Korabeli három szépség”-1793-ból

A kép tetején, központi helyen látjuk Tomimoto Toyohina-t (ejtsd: Tomimoto Tojohina) a szépséges gésát. Ő testesíti meg a celebet, mai kor szavával élve, itt nem a „foglalkozására” utalnék, hanem társadalmi pozíciójára és elismertségére. Személyét egyfajta kiegyensúlyozottság hatja át. A társadalmi státuszt a kép beállítása is visszaadja, Tomimoto alatt jobbra és balra a két teaházi lányka-arc, a két rivális látható. Mindkettő ugyanabból a társadalmi rétegből származik, a kissé kerekded bal oldali leány neveltetését tekintve talán magasabb helyet kellene, hogy elfoglaljon, de Kitagawa mester mégis a bal oldali lányt, Okitát helyezi egy picit magasabbra. Okita vetélytársa Takashima Ohisa (ejtsd: Takasima Ohisza).

Mindhármójuknak megvan a saját karaktere, amolyan szexepilje. Tomimotonál a hosszú orr, Takashimánál a gömbölyded formák a kicsi, pisze orral és Okitára pedig egy karakteres sasorr jellemző.

gésa tévé tvsprint
A három szépség balról jobbra: Ohisa, a gésa Toyohina és Kitagawa kedvence, Okita. Mindhármuknak megvan a jellegzetes karaktere.

Az ukiyo-e képek mindezen felül komoly gazdasági értékkel is bírtak, hiszen a reklám szórólapok szerepét is betöltötték. A kereskedőházak kemény fizettség fejében rendelték meg a rajzolóktól a portékáik reklámozásához a képeket sokszorosításra. Tehát a rajzoló megrajzolta a művét, amit aztán a faragó szakemberek fából kifaragtak (fadúcok) majd ebből készültek a nyomatok. Aztán ezeket még színes festékkel kifestették. Aprólékos, időt-és türelmet igénylő munka.

gésa tévé tvsprint
(reklám) szórólapok is készültek

Nem utolsó sorban pedig a szórólapokon kívül plakátokat is gyártottak hasonló céllal, a korabeli kereskedőházak így vívták meg egymással plakátháborúikat a vásárlók kegyeiért. Természetesen nem csak a rajzolók és a festők kapták így a megrendeléseket, hanem a képeken látható modellek is. És ha egy népszerű modell tekintett vissza mondjuk a kimono anyagárus kereskedés plakátjáról, az szinte biztos siker volt a portéka eladására. Érdemes megfigyelni, hogy bizony itt már keményen használtak logót, tudatosan alkalmazták a cég poszterein. (A lenti képen piros keret mutatja a logót, amit a cég reklám zászlóján és a poszter sarkában is láthatunk.)

gésa tévé tvsprint
Tudatosan használják a kereskedőházak logóikat a „plakátháborúban” és a modell-arcok reklámereje is felbecsülhetetlen.

Az ukiyo-e jelenség, mégha erősen sematizáltnak, az európai szemnek bizarrnak is tűnhetnek, egy fontos állomás a média fejlődési szintjein. Hasonlót más kultúrában is találhatunk, de vele ekvivalens megfelelőt aligha. A jelenkori japáni művészet, média is sok szempontból merít ezekből a hagyományokból.

A média, a televízió, a rádió mind-mind közösségépítő közvetítő csatornák. Jelen korunkban épp ezeknek a csatornáknak a forradalmát éljük, melynek kapujában már ott áll az új jelenség a mesterséges intelligencia képében.

Az eddigi legfőképp audiovizuális megjelenést egy teljesen új jellegű technikai lehetőség fogja felváltani. Vajon milyen szerepet kap ezután a televízió az életünkben? Már sokan mostanság is lemondanak a tévéjükről és csakis az általuk választott médiacsatornákon keresztül kommunikálnak a világgal. És ez nem csak Japánban van így, hanem a világon szinte mindenhol.

Köszönöm a figyelmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Médiasztárok az új-és a modern kori Japánban – első rész

avagy idol képzés tévé képernyő nélkül…

 Kinek mi jut eszébe a média szó hallatán? A napi hírek, vagy a celebek, talán a rengeteg youtube csatorna, a facebook posztok az Instagram képek és sorolhatnám még talán sokáig a lehetőségeket. A média, mint információ közvetítő közeg az életünk elengedhetetlen részévé vált és felgyorsult világunkban immár annyi sok ágra szakadt szét, hogy egyszerűen követhetetlen. A köz és az egyén a média szintjén is ketté vált, a köztelevízió és az SNS (szociális network hálózat) külön-külön élik világukat, néha összefonódnak persze és egyértelműen óriási hatással vannak egymásra.

Szerepüket – a teljesség igénye nélül, én most három nagyobb csoportba osztanám, az egyik a hírforrás értékük, a másik a véleményformáló, vagy oktató és a harmadik a szórakoztató szerepük. A hírforráson belül is alkategóriákat említhetünk, többek között pl. sajtó-napi hírek, vagy tudományos-és ismeretterjesztő hírek és így tovább. Szerény véleményem szerint az információ közvetítésnek bizonyos értelemben nem csupán a puszta tények közlése lenne csak a feladata, hanem jó lenne, ha véleményformáló, vitakészséget fejlesztő, liberális módon oktató szerepre is determinálhatóvá válna.

 A média nagy-nagy birodalmának egyik talapzata a televíziózás. A tv-képernyő egyesíti magában a nyomtatott betű és az ingereket leginkább befolyásolni képes mozgókép világát. Megjelenése és folyamatos fejlődése az emberiség kultúrtörténetének egyik, talán legnagyobb mérföldköve volt.

A televíziózásnak vannak-e vajon regionális szabályai, földrészenként strukturális különbségei? Bizonyára vannak, ahogy földünkön különbségek vannak európai, ázsiai, amerikai, afrikai stb. kultúrkörök között, továbbá értékrendek és a vallás terén is.

Ebben az írásomban én most a televízió megjelenése előtti időszakot venném gorcső alá, és szeretnék rámutatni azokra az érdekességekre, amelyek – mint média elemek már megvoltak a televíziózás előtt is, azaz a televíziózás “hozzávalói” már bekészítve ott álltak, csak a technikai megoldás – az elektromos árammal működő doboz kellett ahhoz, hogy egy egésszé egyesítse magában a komponenseket.

 További specifikus jelenségeket is szeretnék bemutatni, melyek az európai kultúrkörben kevésbé voltak jellemzőek, ezekre inkább regionálisan csak Japánban találunk rá.

 Kezdjük is tehát, ugorjunk fejest a japán Edo-korba (1603-1868), ennek is az utolsó negyedébe. A kor talán legbefolyásosabb kulturális csatornája az ukiyo-e (ejtsd: ukijoe), (magyarul “lebegő világ képei”) festészet volt. (Az ukiyo-e irányzatról itt talál a kedves olvasó egy többé-kevésbé jó összefoglalót, akit bővebben érdekel, olvasson bele.)

 Amíg Európában a művészeteket mélyen átitatta a vallás, addig a japán kultúra bizonyos tekintetben független maradt a vallási befolyástól. Japánban a helyi sintoista vallás mellett csak a buddhizmust importálták olyan szinten, hogy az a mindennapokba is beívódjon. A buddhizmusnak pedig van egy olyan pozitív oldala, hogy inkább életszemléletnek fogható fel mintsem dogmák, előírások tömkelegének. Magyarán egyszerűen mondhatjuk, hogy buddhisták vagyunk vagy sem, ezt senki nem veszi jó, vagy rossz néven, csakis ránk tartozik. És egy ilyen szemléletbeli szabadság bizony hatalmas előnyt jelent kulturális téren is.

Visszatérve tehát az ukiyo-e képekre, ez a “lebegő” világ tulajdonképp egy buddhizmusból jött fogalom, vagyis azt takarja, hogy a világ nem egy statikus valami, hanem örök mozgásban, változásban lévő körforgás. Szinte lebeg, amiben az ember természetétől fogva meg akarja ragadni az örökkévalóságot. Ellentmondásként tűnik ez első hallásra, lényegét tekintve annyit jelent, hogy le akarjuk fényképezni a pillanatot, hogy azt kitűzve a falra újraélhessük amikor csak ránézünk. Éppen úgy, mint ahogy ma is tesszük az Instagramon, a facebook-on. Csak egy picit más céllal….

 Az ukiyo-e képek tehát visszaadták, hírértékkel szolgálva mindenkinek, aki csak a kezében tartotta őket, hogy az emberek min szórakoztak, min bánkódtak, egyáltalán hogyan éltek akkoriban. (Ma pedig ezek nekünk felbecsülhetetlen értékű kultúrkincsekké váltak.) Tulajdonképp a kor hang nélküli tévéképernyőjének szerepét töltötték be.

A Museum of Fine Arts, Boston honlapján közel 6500 ukiyo-e képet lehet megtekinteni, ezeket a jelenkor csúcstechnikájával digitalizálták, így élvezeti értékük a kor igényeit bőven kielégítik.

Ebből a kultúrkincsből szemezgetve én most Kitagawa Utamaro (ejtsd: Kitagava Utamaro)  bijinga (ejtsd: bidzsinga) sorozatára koncentrálva szeretném a témámat egy kicsit bővebben kifejteni. A bijinga, azaz a kor szépséges nőit és leányait ábrázoló fametszetek és festmények, amolyan japáni modern kori Marilyn Monroe-k, vagy Sarka Katák, Cintia Diktátorok, melyeket még fadúcos nyomtatással készült metszetekkel sokszorosítottak.

tvsprint ukiyo-e japán divat
bijinga, azaz a szépséges nőket ábrázoló kép: A kor három szépsége

A bijingák divatformáló szerepük mellett elbűvölték a férfiakat, példaértékűek voltak a nőtársak számára, és a képen szereplő hölgyek a kor idoljai voltak, akiknek bizony médiaértékük mellett gazdasági befolyással is rendelkeztek, hiszen egyúttal a kor kereskedőházainak a reklámarcai is voltak.

De kik is voltak ők valójában, hogyan lettek azzá amivé, hogyan éltek ezzel a teherrel, - ha az volt számukra egyáltalán?

Kitagawa Utamaru ukiyo-e festő, korának kiemelkedő mestere volt. Mondhatjuk úgy is mai szóval producer, menedzser, akinek jó szeme volt ahhoz, hogy meglássa mire harap a közönség. Az ő egyik híres felfedezettje, Naniwaya Okita (ejtsd: Nanivaja Okita) az edo-i (ma tokiói) Asakusa (ejtsd: Aszakusza ) templomnegyed egyik teaházának felszolgálólánya, akinek kisugárzása és aurája nem csak Kitagawát bűvölte el, hanem a teaház vendégeinek nagy részét is.

tvsprint ukiyo-e japán divat
Naniwaya Okita, Kitagawa mester "felfedezettje"

Kitagawa felismerte a lányban megbúvó lehetőséget és sztárt faragott belőle, amivel egyidejűleg saját művészetét is propagálta.

Ki volt ez a lány? A fennmaradt leírások szerint egy egyszerű család sarja, aki szépségével, kedvességével és nem utolsó sorban azzal vívta ki magának a figyelmet, hogy a teaház látogatóival rendkívül vendégszeretően bánt. Vonzotta magára a férfiak tekintetét, kitalálta gondolatukat, tudta és megjegyezte a törzsvendégek ízlését, ismerte gondjaikat és örömüket. Egyszerűen szólva nem csak esztétikai élményben részesítette őket, hanem éreztette velük, hogy fontosak a környezetüknek. Egy szépséges Csernus doktor japáni kiadásban.

Okita 13 éves korától 18 éves koráig volt a teaházának az arca, és nagyon is tudatában volt szerepével. Ez egy nagyon fontos momentum, hiszen ma is azok a sztárok tudnak csak igazán érvényesülni, akik tudatosan építik imidzsüket és nem bíznak semmit sem a véletlenre.

Kitagawa mester képek sokaságait festette a lányról különböző pózokban, különböző élethelyzetekben. A követőtábora pedig folyamatosan nőtt. Tudta Okita, hogy nem csak a férfiaknak kell imponálnia, hanem a női közönséget is meg kell szereznie magának. És ez, mint tudjuk talán a legnehezebb. A tükör előtt gyakorolta a pózokat, és kitapasztalta, hogy a nőket hogyan lehet „megfogni”. A marketingfogásai pedig bejöttek: rájött, hogy testének bájaiból csak keveset szabad megmutatnia nőtársainak, mindenekelőtt alázattal szinte már alázkodva kell kedvesen és visszafogottan kiszolgálnia őket, lesve minden extra kívánságukat.

Tanulmányozta saját magán azokat a vonásokat, amelyek bájossá tették. Ebben persze bőven segítette Kitagawa is, aki a képein nyilván az előnyeit hangsúlyozta ki. (Még nem Photoshoppolt, de bizonyára „retusált”, ahol kellett.)

A média nyelvén szólva tehát egy tudatos nő volt, pont az a típus, aki ma éveken át a tévéképernyőn tud maradni és legendává válni.

Tudatában volt annak is, hogy évekkel korábban őt megelőzően nagy népszerűségnek örvendett egy Osen (ejtsd: Oszen) nevű lány, aki szintúgy egy teaház arca volt és szinte festetlen arcával, természetes szépségével, vékonyka kecses küllemével bájolta el a vendégeit. Osen aztán nagyon ügyesen fordította ezt a hasznára, megalapozta jövőjét azzal, hogy egy jómódú férfihez, egy rajongójához tudott feleségül menni.

Okita szemei előtt is ez lebegett, ugyanakkor kétségek között gyötrődött mindig, amikor leveleket kapott férfi rajongóitól (a fanoktól), hogy vajon ők mit szólnának, ha megismernék a valódi Okitát? A teaházon kívüli arcát, a smink nélküli arcot, amikor álmosan felkel, vagy azt az arcot, amikor haragszik. Vajon akkor is rajonganának érte? Ők talán egy bálványt szeretnek, amit magukban építettek fel Okitáról.

Mintha csak a mai sztárok, sőt az örök sztárok kétségeit és gyötrődéseit hallanánk…!

Kitagawa újszerű promóciós fogása volt, hogy a képeire ráírta a modelljeinek a nevét is, amit addig mások még nem tettek meg. Ezzel egyszeriben már név szerint emlegette a közönség, hogy melyik modell alakját keresi a képeken.

tvsprint ukiyo-e japán divat
Okita neve olvasható (már) a képen.
(A felső kis képben van elrejtve, a szavak összeolvasásából lehet kivenni a nevet.)

Az idol tehát reális közelségbe került a rajongótáborral, csak el kellett menni a teaházba, hogy megnézzék, hogy találkozhassanak vele. Pont úgy, amikor megismerjük a sztárokat a tévén keresztül és aztán elmegyünk a koncertjükre, a színházba vagy ahol fellépnek, hogy valós realitásában is megismerhessük őket.

Okita másik óriási befolyásoló erejét a divat terén bontakoztatta ki. Kitagawa ezt is nagyon jól felismerte, többször készített róla egészalakos képet elölről is és hátulról is, hogy a női tábor alaposan tudja tanulmányozni Okita öltözködését is. Hogyan köti meg a kimonója övét (obiját), milyen hetykén, ráncokba szedve viseli a szinte földig érő köténykéjét, ezzel optikailag nyújtva magasságát és az összhatással egy visszafogott erotikus bájat is sugárzott. Úttörőként ő volt az első, aki földig érő köténykét viselt a kor addigi trendjével ellentétben, ami a térd fölött ért.

tvsprint ukiyo-e japán divat
Okita egész alakos képe. (A hölgyek számára léte olyan, mint ma a divatlapok)

A nők utánozni kezdték mozdulatait, öltözködését, sminkjét, hajviseletét. Szinte a Victoria Secret egyik angyala volt ő az edo-kori Japánban. Kitagawa munkái tehát a korszak egyfajta divatmagazinjának a szerepét is kitöltötték.

Érdemes talán a kor kimono mintáiról is pár szót szólni. A gazdasági megszorítások miatt betiltották a feltűnő, pazar mintákat. Viszont megvolt az igény arra, mint mindig általában, főleg a nők körében, hogy valamilyen módon kifejezésre juttassák egyéniségüket, hangsúlyozhassák fiatalságukat. Az Edo-komon, vagyis az edo-kori régi nyomott kimonominták nagyon rafináltan oldották fel ezt a feszültséget. Első látásra ugyanis egyszerű, szerény mintázatnak látszanak, ha azonban közelről, aprólékosan megszemléljük őket, akkor látszik, hogy mennyire alapos a kidolgozás és minél hosszabban nézzük az egészet, egyszer csak kivillan a beleszőtt rejtett minta, ami a luxust hordozta a viselője számára.

tvsprint ukiyo-e japán divat
(Edo komon) pl. a csíkos minta távolságtól függően változik, a virágos minta (egy mintának látszik, valójában sok apró virág)

tvsprint ukiyo-e japán divat
Okita viselete forradalmi a szürke narancssárga szín párosításával, amivel a megszoritások ellenére mégis hangsúlyozni tudta bájos fiatalságát. A narancssárga szin megjelenik a hajában viselt szalagon is.

Folytatása következik, ha kíváncsi a továbbiakra látogasson el hamarosan újra a www.japan-window.reblog.hu oldalra.

Köszönöm a figyelmet

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az ördögi festők és mázolók csapata

avagy a csapat beugrik, ahol szükség van rájuk.

A litván Kaunas városkában az idén szeptember 2-től indult a Japán Hét, a japán kultúrát és a két nép barátságát idéző programokkal és rendezvényekkel.

Kaunas városa miért érdekes Japánban? A második világháború alatt itt működött egy csendes kis utcában a Japán Konzulátus, Sugihara Chiune (ejtsd: Szugihara Csiune) főkonzul vezetésével.

Sugihara Chiune önkéntes munka litván KaunasTokon Painters
A volt Japán Konzulátus a litván Kaunas város csendes utcácskájában.

Amikor a háború forgatagában a zsidóüldözés a tetőfokára hágott, zsidók tömegei ostromolták meg a konzulátusokat vízumért, a menekülés reményében. Ez történt a litván kisvárosban is, 1940. júliusa és augusztusa között közel 6000 embernek állított ki Sugihara átutazó vízumot. Éjjel-nappal rótta kézírással az engedélyeket, szinte nem is evett, nem is aludt a megszállottságtól. Tettét azóta is világszerte méltatják és a Távol-Kelet Schindlerjének is nevezik.

A vízumokat akkor a saját szakállára adta ki, a japán külügy természetesen nem adta meg neki az engedélyt, ill csak azoknak állíthatott volna ki átutazóvízumot, akik eleget tesznek a szükséges feltételeknek és előírásoknak. Mindenekelőtt pedig fel tudják mutatni a célországba szóló vízumot. Sugihara legnagyobb érdeme az, hogy felismerte a rendkívüli helyzetet – azaz nem a kézikönyvben leírtaknak megfelelően cselekedett, hanem ahogy azt a sors és és lelkiismerete megkívánta. Merész tettével 6000 ember életét mentett meg a biztos haláltól.

Sugihara Chiune önkéntes munka litván KaunasTokon Painters
Sugihara Chiune - a japán "Schindler"

A japán konzulátus épületének az állapota sajnos az idők folyamán eléggé megkopott, a litván kisváros büdzséje nem tette és teszi most sem lehetővé az épület karbantartását.

A hírről pedig a japán sajtóból értesült a TOKON PAINTERS vagyis az ördögi festő és-mázolók csapata. (Itt lehet megtekinteni a litván helyszínen készült képeket)

A csapat vezetője Ikeda Taihei (ejtsd: Ikeda Tájhej), akinek felmenői koreaiak. Ő maga már Japánban született, de hiába nevelkedett japán közegben, csak japán kultúrában, mégis gyerek korától kezdve sokszor érte megkülönböztetés a származása miatt. Nem találta igazán a helyét a társadalomban, amolyan kívülállónak, sehova-sem tartozónak érezte magát. Rájött, hogy ezen csakis egyedül, saját maga tud csak változtatni, azáltal, hogy a társadalom számára hasznos tevékenységet folytat és ezzel kivívhatja a társadalom megbecsülését. És ez az „azért is megmutatom” attitűd másoknak is megtetszett. A painters csapat létszáma már több mint 150 főre duzzadt, és a tagok nagy része olyan hasonló sorsú férfiak, mint Ikeda. Valamilyen okból a társadalom perifériájára szorult egyének, vannak köztük volt yakuza-tagok, börtönből szabadultak akiknek nehéz az újra beilleszkedés, vagy árvaházban felnőtt szakmunkások. Mindenkinek megvan a saját múltja, de ami közös erővel hajt előre mindenkit az ugyanaz: hasznossá válni a társadalom számára, és ezáltal kivívni az emberek megbecsülését és elismerését.

A Tokon Painters tagjai egyöntetűen társadalmi munkában dolgoznak. Belföldön is, ahogy külföldön is a japáni kultúr-emlékekkel valamilyen kapcsolatban álló létesítményeket újítanak fel saját költségükön önkéntes munkában.

Természetesen mindenkinek megvan a saját munkahelye is, amiből él, a Tokon Painters projektekben azok a csoporttagok vállalnak részt, akiknek épp ideje engedi. A költségeket is együtt dobják össze, mindenki annyit, amennyit tud.

Sugihara Chiune önkéntes munka litván KaunasTokon Painters
A Tokon Painters csapat egyik tagja munka közben- minden költséget ők állnak

A Japán Hét 2017. szeptember 2-án kezdődött Kaunasban, és a Tokon Painters csapat mintegy 50 fős brigádja szeptember 4-én kezdte meg a volt konzulátus épületének felújítási munkálatait. Az időjárás sajnos nem kedvezett nekik, volt olyan nap, hogy csak szinte álltak és amikor dolgozni tudtak, akkor teljes erőbedobással használtak ki minden percet. Tovább nehezítette a munkájukat, hogy a városi előírások szerint csak a helyi építőanyagokat és festékeket használhatták.

Nehézségek tehát bőven akadtak, de a brigád összefogott és "egy ember egy lélek" módjára megoldottak minden eléjük tornyosuló feladatot. Legfőképp, hogy versenyt kellett futniuk az idővel. A hét hamar letelt, de a volt konzulátus épülete már új fényben pompázott. A kitűzött terv, az épület külsejének teljes kimázolása megvalósult.

Mi abból az örömből merítjük az erőnket, ami a munka végén vár – mondja Ikeda, a csapat vezetője.

„Örülünk mi magunk is és örülnek azok is, akiknek munkánkkal segíteni tudunk. Mindennél többet jelent egy szívből jövő válveregetés, egy meleg kézfogás, amihez nem kellenek szavak. Ha külföldön dolgozunk, akkor megtapasztaljuk az érzést, hogy túllépve a nyelvi-és kulturális másságon, a társadalmi helyzetkülönbségeken, a bőrszínen és minden másegyeben, mindannyian ugyanolyan EMBEREK vagyunk ezen a földön. És ezt a nagyszerű érzést csakis így lehet megtapasztalni.”

Köszönöm a figyelemet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Japán-window

blogavatar

A Japán-window cikkeinek tartalma kizárólag japán forrásból, blogbejegyzésekből, hírportálokról, saját megélt tapasztalataimból vett információk alapján íródik. Minden olyan magánszemélynek, vállalkozásnak és egyéb szervezetnek szól, akiket komolyabban érdekel Japán, az országban rejlő lehetőségek, a régmúlt és a jelen történései. A szórakoztatás mellett célom az ötlet-serkentés, valós ismeretek terjesztése és esetleges üzleti lehetőségek generálása. A bloghoz tartozó facebook-oldal itt érhető el. https://www.facebook.com/Yanagisawa.Gyoengyi/

Utolsó kommentek

Feedek