Az utóbbi időben rengeteg magyar oldal is foglalkozik/ foglalkozott vagy épp megemlítette Kondó Marie japán fiatalasszonynak a rendrakásról vallott elveit, technikáit. Sőt mi több, a bookline hu-n már meg is vásárolhatjuk a könyv fordítását, amit Kondó 11 milliós példányszámban adott el világszerte.
Mi is az a Kon-Mari-módszer?
Mindenekelőtt az alábbi, vagy hasonló mondatokat emelném ki a nagy hírkavalkádból: a rendrakáshoz való megközelítés hatalmas sikerrel robbant be a köztudatba. De mi ez a megközelítés, ami ekkora sikert váltott ki Amerikában, Európában és a világ más részein?
A rendrakás, mint módszer, ill. annak szinte már a tökélyre fejlesztett változatai már évek óta él és létezik Japánban. Ezek mind-mind technikák, praktikák, amolyan fortélyok. Olyasmi, mint a nagymama befőttje és a falu babonája közti két véglet. Mindegyikben van valami igazság.
Kondó azonban teljes egyszerűséggel kijelenti: ha összepakolunk, azzal az életünket tesszük rendbe, az életvitelünket rendszerezzük. És ezáltal az egész életünket, mentális egészségünket tesszük jobbá. Tulajdonképp ennyi az egész, és e mögött a filozofikus kijelentés mögött egy őrült jó marketing és egy profi üzleti elvekben jártas csapat is áll.
Milyen lehet Kondó Marie marketing tanácsadója?
Ha egyáltalán van neki persze. De miért ne lenne? Az biztos, hogy érti a dolgát: Amerikát úgy hódítja meg, hogy mellette áll a tolmács. Erre példa eddig nem, vagy csak nagyon kevés esetben volt. Abban az Amerikában, ahol az amerikaiaknak egyszerűen bizarr, ha valaki nem beszél angolul és ahol az emberek többségének nincs – vagy azt mutatja, hogy nincs türelme arra, hogy végig várja a tolmács „beszédét”, no egy ilyen országban tárt karokkal fogadják az aprócska japán nőt, aki sok mindenről karattyol nekik. Úgy vélem, ez mindenképp egy jó húzás Kondó részéről és be is jött neki!
Más részről pedig, a műszaki cikkeket gyártó és forgalmazó cégek eladási modelljének mintájára, Kondó a rendrakás fogalmát nem csak ortodox értelemben (rendet tenni a szobában, a lakásban stb.) használja, hanem „kütyüket” alkot a fő irányvonalához. Megjelentek már a KonMari irányzatok a konyhában, a főzési attitűdben, vagy akár a munkához való hozzáállásban is.
A technikák
Ha megnézzük a konkrét tennivalókat, technikákat és módozatokat, az igazat megvallva nincs sok újdonság. Legalábbis nem a japánok számára. Főleg Tokióban, ebben az óriási népsűrűségű metropoliszban az embernek el kell sajátítania egy-két dolgot mindenképp, ha létezni akar valahogy a zsúfolt négyzetmétereken. A média, a tv szinte folyamatosan szórja a praktikákat. Pl. a konyhában csoportosítsd a félig kész élelmiszereket! És egyidejűleg hasznos csoportosítási utasításokat kapunk. Ezek valóban praktikusak, mert nem kell saját magunknak kiötölni mindezt, elég ha követjük a példát.
De ezek csak nagymama lekvárja szinten mozognak, követni kell az utasítást.
A KonMari brand egyik pillére a japánul TOKIMEKI szó, azaz a „megdobban a szívem, ha…” kifejezés. Angolul talán a „spark joy” adja ezt vissza.
„Érintsük meg, érezzük a dolgokat, tárgyakat, a holmijainkat és elemezzük magunkban, hogy mit érzünk irántuk! Normál esetben a dolgok többségéhez fűz bennünket valamilyen érzés. A fontos az, hogy ne a múlt hatalmasodjon el rajtunk – azaz ne csak azért tartsunk meg tárgyakat, mert már régről megvannak és sajnáljuk kidobni -, hanem éljünk a jelenben!”
Ezzel pedig KonMari bevonja a delikvenst a rendrakásba és nem csak nagymama lekvárját készít. Nincs ugyanis kész recept! Mindenkinek egyénileg, saját magának kell kiizzadnia a receptjét, amihez KonMari persze ad hozzávalókat bőven.
1., „Nem racionálisan, hanem a testünk érzékszerveivel átélve, mentálisan kell dönteni, hogy kidobjuk vagy megtartjuk a szóban forgó tárgyat.”
2., „Első lépésben a ruhaneműt, aztán a könyveket, majd az iratokat és a kis szuvenír tárgyakat utoljára pedig az emlékeinket szortírozzuk”.
3., „Kategóriák szerint soroljuk a tárgyainkat, egy helyen az azonos kategóriába tartozókat. És ezt tartsuk is meg.”
4., „A dolgokat, iratokat lehetőség szerint mindig állítva tegyük a helyére.”
5., „Azokat a dolgokat, amiktől nagyon nem tudunk megválni, vagy eldönteni, hogy szükségünk van-e (lesz-e) rájuk, azokat tegyük egy „kincses ládikába” és adjunk magunknak időt a döntésre.”
Vegyük észre a sorok és a filozófia mögött, hogy itt KonMari egyszerre egy terápiás módszert is árul. Azok, akik könnyen megválnak a felesleges ruhaneműiktől, de leragadnak az irataiknál ott bizony meg kell keresni a hezitálás okait. Sokan pl. gyűjtik a külföldi utazásaikról hazahozott belépő-vagy buszjegyeket. Kell ez? Vagy a nő, akinek megvannak az első munkahelyéről a havi fizetés értesítői. Azért, hogy emlékezzen rá milyen kín keserves éveket töltött ott. De valójában kell erre emlékezni? Az értesítőktől való megszabadulás egyben a kín elbocsátása is. Nem kell mazochistának lenni!
Ön tud rendet tartani?
Ön egyáltalán tud rendet tenni? Ha nem, elgondolkodott már azon, hogy vajon miért nem? Nem biztos, hogy csak a restség erre a válasz.
Miért nem tudja kidobni az ember a dolgokat, amelyek körül veszik? A válasz már-már buddhista szemléletű.
Egyfelől, mert nem tudunk „leszámolni a formával, más szóval a kerettel”. Mit jelent ez bővebben? Nem tudunk megszabadulni a kötődés béklyójától. Másfelől pedig, aggódunk és félünk a jövő miatt. Ezért sem tudunk / akarunk megválni a múlttól.
Nem mondom, hogy mindenkinek sztoikus életet kell élnie minimális felszereltségű és bútorozott lakásban! Egyébként ha így lenne, akkor az az árutermelő gazdaságnak egy óriási döfés lenne, de mindenképp megéri szétnézni a saját fejünkben, az emlékeink polcát egy kicsit letörölni és ezt kivetíteni a jelenre.
Ne feledjük, hogy összepakolni annyi, mint a bennünket körülvevő tárgyakon keresztül szembenézni önmagunkkal!
Van benne valami mindenképp, és KonMari ebből még világszintű bizniszt is csinált!
Köszönöm a figyelmet.
Vélemény