Erre a találós kérdésre Ön meg tud felelni?
A szervezet nevének rövidítése négy betű és a munkatársak azon fáradoznak, hogy Ön olyan információkhoz jusson, amivel biztonságban tudhatja életét, környezetét.
Lehet, hogy tévedek, feltételezem azonban, hogy kevesen tudnak ma helyesen válaszolni a fenti kérdésre. Kevés magyar ismeri az RSOE-t, azaz a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesületet. Tisztelet a kivételnek.
A külföld inkább képben van az 1982-ben alapított Egyesületről, amely először non-profit szervezetként működött, majd 1999-től vált kiemelten közhasznú társadalmi szervezetté.
Röviden összefoglalva, az Egyesület fő tevékenysége: a folyami információs szolgáltatások (Magyarországi Folyami Információs Szolgáltatások: ez a RIS és a Dunai, Balatoni és Tiszai Információs és Segélyhívó Rendszerek) fejlesztése és üzemeltetése, valamint a vészhelyzet-kezelési (Veszélyhelyzeti és Katasztrófa Információs Szolgálat), röviden EDIS. Az RSOE szoros kapcsolatban áll több magyar minisztériummal, ill. az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal is.
Az eredetileg hobbiból fejlesztett szolgáltatás ma világszinten is elismert.
A fent említett EDIS szolgáltatás megálmodója és megteremtője Böszörményi Zsolt, az RSOE EDIS vezetője. Már 1995-től ott volt a fejében a gondolat, hogy hogyan lehetne egy alkalmazást megépíteni, amely a lakosság számára juttat el információkat a világban történő krízis helyzetekről és katasztrófa eseményekről. Információit nyílt forrásból (Open Source Inteligence) kezdte gyűjteni és hamar kiderült, hogy világszinten hatalmas igény van egy ilyen jellegű szolgáltatásra. Amíg kis hazánk, Magyarország szinte teljesen védett az olyan természeti katasztrófáktól, mint a földrengések, szökőár, vulkánkitörések, addig a földgolyó különböző pontjait nap mint nap sújtják ilyen események.
AZ EDIS immár egy 15 éves adatbázissal rendelkezik, amely elengedhetetlen többek között különböző kockázatelemzések készítéséhez. Tartalmaz geolokációs adatokat atomerőművekről, repülőterekről, vulkánokról – hogy csak mazsolázzak a gyűjtött információs lista szócikkelyeiből.
Felbukkan egy japán cég
Az EDIS aranybányájára sokan rátalálnak az interneten. A közelmúltban kattintott rá az RSOE honlapjára egy japán óriás is. A Suntory cég – mivel róluk van szó, előrejelzéseket és katasztrófavédelmi adatokat vásárol egy japán cégtől, ami adat-és katasztrófavédelmi-és kezelési információkat nyújt a szerződött ügyfeleinek. A Suntory pedig nem volt rest felhívni a japán adat értékesítő cég igazgatójának a figyelmét az RSOE tevékenységére. Pusztán csak azért, hogy a cég minél több hasznos információ forráshoz juthasson, amit ezáltal közvetve a Suntory cég is természetesen a maga hasznára tud fordítani. És a japán igazgató megnézte az ajánlott honlapot. Az eredetileg startup cégként indult japán partner mára egy akkora céggé nőtte ki magát, amelynek éves bevétele nagyon sok nullára végződik.
A siker mögött mindenképp ott van az átlag japán cégekre nem jellemző unikalitás. Az egyediség nem lazaságot, inkább rugalmasságot és a munka egyedi megközelítését jelenti.
A japán partner tehát felvette a magyar féllel a kapcsolatot. Először e-mailben, majd videokonferenciákon keresztül. Aztán az egyik videokonferencián – ahogy az lenni szokott ilyenkor, a japán fél udvariasságból meginvitálta Japánba Böszörményi Zsoltot és Kovács Csabát, az RSOE vezérigazgatóját. Ők pedig „halálosan” komolyan vették az invitáló szavakat, azonnal üstökön ragadták a lehetőséget és ott helyben be is jelentették, hogy akkor 2019. tavaszán egy személyes kézfogásra Tokióba repülnek. A japán partnernek egy kissé ráfagyott a mosoly az arcára, melyet természetesen csak a „bennfentesek” érzékeltek.
Egyenes, de rögös út visz az első komoly tokiói tárgyalásig
Egy utazást bejelenteni viszonylag könnyű, megszervezni és kivitelezni már kevésbé. Igy van ez a magánutakkal is, hát még az üzletiekkel! Fontos a készülődés megkezdésének az időpontja. Japánban mindent szeretnek előre aprólékosan, alaposan előkészíteni: időt hagyni az egyeztetésre, az esetleges változtatásokra, a felmerülő kérdésekre és egyáltalán minden percről tudni, hogy mi fog történni…. Igy volt ez most is. És utólag visszatekintve örülök, hogy a készülődés megkezdésének a fontosságára – magyar és európai viszonylatban is már nagyon korán felhívtam a magyar oldal figyelmét.
A március végi egyhetes út megszervezése ugyanis január végén kezdődött, és nem csupán csak a repülőjegy foglalásból állt. Egyeztetve az igényeket, a japán partner természetesen egy komplett teljes napot megszervezett: a tárgyaláson túl egy látogatást a Japán Parti Őrség Tokiói Öböl hajózási központjába, egy kiadós ebédet az éhes magyar gyomornak, egy rövidke sétát a Meguro folyó mentén pompázó cseresznyefákhoz és nem utolsó sorban egy pazar japán ételfogásokból összeválogatott vacsorát.
A Parti Őrségnél tett látogatást követően ebédelni indultunk: a japán vendéglátó természetesen előre utánanézett és utána érdeklődött, hogy mit ebédelnének a vendégek szívesen. Ne kerüljenek zavarba, ne érezzék magukat kényelmetlenül. Igy esett a választás a rántott disznóhúsra japán módra, azaz a tonkacura.
Az ebéd után pedig visszatérve Tokióba, a cég irodájába vettük az irányt. Tokióban érdemesebb gyalog közlekedni, mintsem gépkocsival. A nagyszerűen kiépített tömegközlekedés mindenhová elvisz és az utazási idő is szinte percre pontosan kiszámítható. Az állomástól tehát gyalog szeltük a sarkokat és kisebb kitérőt téve megcsodáltuk az épp virágzó cseresznyefákat is.
A közös pontok, közös célok közelebb hoznak
Már az utazás előtt is egyértelmű volt, hogy az RSOE és a japán partner valahol azonos hullámhosszon rezonál. A szimpátia és egy sejtés azonban önmagában nem elég. Ebből nem lesz hosszútávú kapcsolat, főleg nem Japánban. A személyes találkozás varázsát nem tudja – és talán nem is fogja még egy jó ideig a technika teljes mértékben átvenni. Egy videokonferencián fel lehet tenni egy konkrét kérdést, azt meg lehet válaszolni, de a partner apró rezdüléseit, mimikai bravúrjait nem lehet nyomon követni. Egy személyes találkozás nem csak a tárgyalási pontok kivesézéséből áll. Egyúttal egy „szemrevétel” is és nem utolsó sorban tiszteletadás a másiknak, hogy időt fordít ránk, hogy egy levegőt szív velünk és egyszerűen, hogy megtisztel a jelenlétével. Mert komolyan gondolja, amit akar!
A szünet nélküli közel öt és fél órás tárgyalás pedig bizonyságot adott mindkét fél számára, hogy a jelenlévők komolyan gondolják az együttműködést és a kapcsolatok kibontakoztatását.
Gyakran hangzik el az a megállapítás, hogy Japánban ne számítsunk azonnali tárgyalási eredményekre és döntésekre. Ez többnyire így is van, de mindenképp fontos figyelni arra, hogy mennyire játszunk nyílt kártyákkal. Abban az esetben, ha egy tárgyaláson jelen vannak vezető beosztású személyek, mindenképp érdemes úgy keverni a lapokat, hogy a biztos „nyerés” mindkét fél kezében ott legyen. Az eszme-csere valóban csere legyen, ezt érezzék egyöntetűen a tárgyaló felek. Itt kezdődik meg a bizalom kiépítése, ami hosszabb folyamat ugyan, de ha megvan akkor hosszútávon mindenképp megtérül.
A tárgyalás vége felé a japán partner neki is szegezte a súlyos kérdést a magyar félnek: miért jó az az Egyesületnek, ha az információinak a legnagyobb részét bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé teszik? Miért nem adják el az összes információkat? Hiszen a mai világban a valós idejű, megbízható információnak igen nagy ára van!
Rövid szünet után Böszörményi Zsolt csak ennyit mondott: kaptunk egy levelet Ausztráliából. Egy köszönőlevél volt. Az írója mély hálával köszönte meg azt, hogy az új-zélandi erdőtüzek terjedésének útját ingyen leolvashatta az EDIS honlapjáról. Az innen vett információk alapján értesítette a rokonát az erdőtűzről, annak haladásával ugyanis az új-zélandiak sem voltak teljesen tisztában, ill. időben nem tudták értesíteni a lakosságot. És a távoli rokon az Ausztráliából érkező utasításnak köszönhette az életét. Csupán ennyi. Ez a rendszer mindenekelőtt az emberek biztonságáért van, ez az elsődleges küldetése. Éppen ezért soha nem lesz az EDIS híradatbázisa teljes mértékben fizetős szolgáltatás. Természetesen a jövőben szeretne az Egyesület fizetős mobiltelefonos applikációkat és webes speciális szolgáltatásokat vállalatoknak és minden egyedi érdeklődőnek nyújtani, akik pl. üzleti tevékenységeik színvonalát akarják az EDIS információival emelni. De ez már más cél és ebből kifolyólag más megközelítést és fejlesztést igényel.
Az országok kormányainak feladata lenne mindenekelőtt az a tevékenység, amit mi végzünk – veszi át a szót Kovács Csaba vezérigazgató.
Ugyanakkor nagyon nehéz egy folyamatos fejlesztést igénylő rendszert állami kézből működtetni, mert nem profit orientált. Magyarán, az ember szívesebben végez olyan munkát, ami mentes a politikai érdekektől, amivel közvetlenül azoknak segíthet, akik valóban rá vannak szorulva a segítségre, és nem utolsó sorban, amivel egy egészséges versenyhelyzetben áll más szolgáltatásokkal, ezáltal pedig folyamatosan ösztökélt a fejlesztésre. Az pedig csak hab a tortán, ha mellesleg profitot is tudunk termelni a tevékenységéből.
A japán partner csillogó szemmel hallgatta a magyar fejlesztő és a vezérigazgató szavait.
Japánban tudják ugyanis: aki komolyan szeretne üzletelni, annak kell rendelkeznie egy meggyőző indíttatással.
A klímaváltozás közepén, az ipari erőforrások kiürülése küszöbén, az emberiséget érintő globális kérdések közepette ma nem elég és nem is szabad csak és kizárólag a profitot hajszolni.
Egy üzleti vállalkozás elsődleges céljának egy probléma megoldásának kell lennie. A profit „csak” támogatja a vállalkozás fennmaradását, fejlesztését, versenyben maradását és újabb hasonló szellemben alapított vállalkozások létrejöttét.
Ugyanebben a szellemben működtetjük mi is a cégünket – válaszol a japán igazgató. Mivel mi a kezdetektől fogva nem vagyunk non-profit cég, a fennmaradás érdekében erősen kontrolálni kell (ett) az ingyen elérhető információ-hozzáférést. De az elvek ugyanazok.
Miért jó a japán és a magyar oldal összefogása?
Az ember hajlamos a saját munkaterületének a betegévé válni és csak azt látja, amit látni akar. A több szem többet lát elv alapján, a fejlesztésektől kezdve a speciális igények kielégítésére irányuló törekvéseken túl egy gyümölcsöző kapcsolat építhető ki a két cég adatbázisának cseréjén keresztül az adatgyűjtési módszerek frissítésével az adatoknak a feldolgozása és azonos idejű közzététele érdekében.
A japán partner sok üzleti partnerkapcsolattal rendelkezik, a magyar oldalnak ez nincs még meg. A magyar oldal viszont lépéselőnyben van bizonyos technikai fejlesztés terén, amit a japán félnek fel tud ajánlani. És így tovább. Mindkét cég „magányos vadász” az információfeldolgozásnak ezen a szintjén és ki tudják egymást úgy egészíteni, hogy mindenki megtalálja a számításait.
Az esti vacsora közben bekukkantunk a partner személyes „paravánja” mögé is.
A jó hangulatban zárult megbeszélésre természetesen koccintani is kell. A vacsorára egy nevesebb izakajában került sor. Az izakaja nem kifejezetten étterem, nem is bár vagy kocsma, inkább kocsma-vendéglőnek lehet mondani, ahol elsődlegesen az italfogyasztás a lényeg. Bravúros ételek is vannak, de nem kifejezetten kiadós vacsorázás céljából. Köztudott, hogy a japánok többsége nem bírja az alkoholt, éppen ezért valamit enniük is kell, hogy bírják a strapát.
Az evészet pedig a csipegetést jelenti, az asztal körül ülők annyit vesznek ki a közös nagy tálból, amennyi jólesik nekik.
A magyar vendégek pedig nem menekülhettek a szögbeverős kérdések elől: Ki hány éves? Hogyan telik egy munkanap? Ki mit reggelizik? Ki hány órát dolgozik és van-e túlóra az RSOE-nél? A kérdésekből és válaszokból pedig erősen kidomborodik, hogy -ellentétben a közhiedelemmel- a japánok többsége nem önszántából túlórázik. A többség egy rendszer fogja, amely annyira szövevényes és bonyolult, hogy inkább beletörődnek és próbálnak belőle valami előnyt saját maguk számára kipréselni, mintsem egyedül vágjanak neki a rendszer lebontásának. Kiderült egyébként, hogy a japán cég több munkatársa is nagy örömmel venne részt valamilyen csere-munkatartózkodáson Budapesten.
Milyen katasztrófák vannak egyáltalán Magyarországon? – hangzott el egy másik kérdés, itt Japánban tele vagyunk földrengésekkel, olykor-olykor cunamival, júniustól jönnek a tájfunok és a trópusi esőzések. Mindebből mi van Magyarországon? Vagy talán a terrorizmus? A magyar vendégek elbiggyesztették bizony a szájukat: nem, nincs se földrengés, se tájfun de azért a klímaváltozás hatása már érződik a nagy esőzések révén. Ami helyi árvizeket okoz. Katasztrófát többnyire emberek idéznek elő…..
Ekkor az izakaja egyik pincére közölte udvariasan vendéglátónkkal, hogy lejárt az idő. Az előre foglalt szobácskára már várakozik a következő vendég-csoport.
A nap végén pedig, a fáradságtól elcsigázottan mégis kedvesen és türelmesen adott nekem rövid interjút az RSOE két nagyszerű vendége. Az interjú alább tekinthető meg:
Köszönöm a figyelmet,
és nem utolsó sorban a lehetőséget, hogy részt vehettem, tolmácsolhattam ezen a látogatáson
és szívből kívánok további sikereket az Egyesületnek, egy hosszútávú együttműködést a japán partnercéggel!
Maradjanak még velem, holnap ugyanitt olvashatják az RSOE két vendégének kalandjait a Tokió külvárosában fekvő Katasztrófa-megelőzési Élményparkban.
Vélemény