De a magyar étkezési kultúrának is megvan a saját húspotlója.
A japán Marukome Co., Ltd. még 2015 márciusában dobta piacra a húspótlás ötletéből kipattant új brand- (Daizu Labo) fejlesztésének termékét, a szójából készült húst. Akkor még szinte csak az idősotthonok, az emésztési problémákkal küzdő betegek speciális ételeként került forgalomba a szigetországban. Azóta pedig nagyon sokat változott a helyzet.
Talán sokan vannak Magyarországon is, akik emlékeznek még a szójahús slágerre. Régen persze sokan inkább anyagi megfontolásból választották ezt a megoldást a hús kiváltására, mintsem csupán egészségügyi megfontolásból.
Nos, változtak az idők úgy hazánkban, ahogy Japánban is. Akkor amikor a fejlett országok tonna számra dobják ki a raktáron maradt élelmiszert, amikor szinte egyértelmű és megszokott dolog, hogy nap mint nap húst fogyasztunk, felmerül az igény és a törekvés ennek kiváltására vagy mennyiségének csökkentésére, hiszen a készleteink végesek. Persze kevesebben vannak, akik ilyen szándékkal csökkentik a húsadagjukat…
Vajon valóban rossz az emberi szervezet számára a húsfogyasztás?
Nem, egyáltalán nem arról van szó, hogy jó-e vagy rossz. Japánban a lakosság szinte a 19. század elejéig nem fogyasztott rendszeresen húst. Halat igen, természetesen, de európai értelemben vett húsfogyasztás nem volt, vagy csak nagyon korlátozott mértékben. Leginkább szárnyasokat vagy vadhúst (a vaddisznó személyében) ettek. Mégsem volt a lakosság betegebb az európai vagy más húsfogyasztó nemzeteknél. Termetét tekintve kisebb ugyan, de betegebb nem.
A fontos tehát az, hogy az ember elegendő és megfelelő fehérjemennyiséghez juttassa a szervezetét. És a húson kívül más források is vannak. De a húsban sokféle fontos ásványi anyag és nyomelem is található, ami nagyon ajánlott az emberi szervezet számára. Igy tehát nem túlzás azt mondani, hogy a legjobb megoldás – mint minden esetben, a mértékletesség.
Japánban is egyre inkább terjed ez a gondolkodásmód, ill. üzleti megfontolásból is újabb és újabb termékeket fejlesztenek és dobnak piacra a cégek. Ha a fogyasztó pl. még nem elég tudatos ezen a téren, nem baj, akkor majd a cég „megtanítja” a tudatosságra. Itt tehát rendkívül nagy felelősség van a gyártón és a fejlesztőn, hogy milyen terméket kínál.
Itt most nem szeretnék külön fejezetet nyitni arról, hogy mennyi egészségtelen élelmiszert viszünk be a szervezetünkbe csak azért, mert ez van forgalomban vagy mert épp ezek a felkapott termékek stb.
Japánban van egy viszonylag erős, tudatos, igényes társadalmi réteg, van mellette egy szilárd hagyomány és nem utolsó sorban megvan a kíváncsi kezdeményező szellem az újdonság kipróbálására.
Mivel lehet tehát a húst megfelelően pótolni?
A legjobb megoldás, a fehérjetermészetű növényi ételek választása. Ha japán étkezés, akkor pedig erre a legkiválóbb a szója és a tófu (tofu szóként vált ismertté). A szója, mint közismert egy rendkívül sokoldalú babfajta. 40-50 százaléka fehérje és megvan benne az összes B-vitamin. Fontos kálcium-, cink-, vas-, magnézium-, kálium- és foszforforrás is. Rosttartalma magas, és hiányzik belőle a sokat szidott koleszterin. Európában hozzáteszik még, hogy a szervezet ösztrogénszintjét is karbantartja. Japánban azonban tudják, hogy ez azért egy kicsit túlzás, sajnos nincsen számottevő jelentősége ezen a téren. A tófu pedig nem más, mint a szójatej tejfehérjéinek kivonásával és összepréselésével nyert túró és sajt. Tehát ez is szója. És használható a sajt, a túró, sőt még a tojás pótlására is.
A szigetországban tehát adott egy erős hagyománnyal bíró alapanyag, a Marukome pedig elkezdett fejleszteni.
Milyen termékek születtek?
Az első körben, a kínai konyhából három ételféleséget (szójahús és hozzá különböző ízesítésű szósz) és a szójalisztből készült amerikai palacsinta alapot dobták piacra. Minden termékükre az alacsony kalória-zsír-koleszterin és a magas protein tartalom jellemző. Manapság még inkább nőnek az igények és a cukor-valamint gluténmentes termékekkel is kísérletezni kezdtek. Az ütős termék azonban még nem elég: a fogyaszthatóság, a csomagolás éppoly fontos, ha nem fontosabb, mint maga a termék. Megjelentek a „boil-in-the-bag-food”, azaz a tasakolt készételek, amiket egyszerűen csak forró vízben vagy mikróban kell felmelegíteni és máris fogyaszthatók.
A cég bejelentette, hogy 2018-ban piacra akarja dobni a szója-hamburgert sőt még a szója sülttel is megpróbálkoznak. Aki egy kicsit is járatos az ázsiai konyhaművészetben, az tudja, hogy az ázsiai ember nagyon de nagyon kényes az ízekre. Azaz hiába mondja valaki egy termékről, hogy ennél nincs is jobb, amit a fogyasztó az egészségéért tehet, ha annak nincs jó íze, akkor sajnos nem fogja megállni a helyét a piacon. A szavak, és a reklámszövegek, a marketing, a sztorizás nem segít. Tehát kemény fejlesztés lesz az, hogy valóban finom hamburgert készítsen a Marukome.
De nem csak készételek vannak a tarsolyukban, hanem természetesen a húspótlót mint alapanyagot is forgalmazzák az éttermek számára. Ahol ebből újabb és újabb specialitásokat tesznek a vendégek asztalára.
És mit adhat hazánk ehhez a piachoz?
A magyar konyha erőteljesen épít a búzára nem utolsó sorban a kenyérfogyasztásból adódóan. Ha búza, akkor szejtán, vagyis a búzahús az, amivel jól kiváltható a hús. A tönkölylisztből (a gabonaszem legértékesebb részeit tartalmazza) tisztított víz és tengeri só hozzáadásával tésztát készítenek, majd ún. szétválasztásos eljárással lecsökkentik a szénhidráttartalmát amellett, hogy az értékes tönkölyfehérje megmarad. Szuper élelmiszer, amit talán komponensként lehetne keverni a szójahússal is. Megsúgom, Japánban nem ismert annyira a szejtán, üzleti lehetőség gyanánt be lehet(ne) dobni…
Köszönöm a figyelmet.
Vélemény