avagy a csapat beugrik, ahol szükség van rájuk.
A litván Kaunas városkában az idén szeptember 2-től indult a Japán Hét, a japán kultúrát és a két nép barátságát idéző programokkal és rendezvényekkel.
Kaunas városa miért érdekes Japánban? A második világháború alatt itt működött egy csendes kis utcában a Japán Konzulátus, Sugihara Chiune (ejtsd: Szugihara Csiune) főkonzul vezetésével.
Amikor a háború forgatagában a zsidóüldözés a tetőfokára hágott, zsidók tömegei ostromolták meg a konzulátusokat vízumért, a menekülés reményében. Ez történt a litván kisvárosban is, 1940. júliusa és augusztusa között közel 6000 embernek állított ki Sugihara átutazó vízumot. Éjjel-nappal rótta kézírással az engedélyeket, szinte nem is evett, nem is aludt a megszállottságtól. Tettét azóta is világszerte méltatják és a Távol-Kelet Schindlerjének is nevezik.
A vízumokat akkor a saját szakállára adta ki, a japán külügy természetesen nem adta meg neki az engedélyt, ill csak azoknak állíthatott volna ki átutazóvízumot, akik eleget tesznek a szükséges feltételeknek és előírásoknak. Mindenekelőtt pedig fel tudják mutatni a célországba szóló vízumot. Sugihara legnagyobb érdeme az, hogy felismerte a rendkívüli helyzetet – azaz nem a kézikönyvben leírtaknak megfelelően cselekedett, hanem ahogy azt a sors és és lelkiismerete megkívánta. Merész tettével 6000 ember életét mentett meg a biztos haláltól.
A japán konzulátus épületének az állapota sajnos az idők folyamán eléggé megkopott, a litván kisváros büdzséje nem tette és teszi most sem lehetővé az épület karbantartását.
A hírről pedig a japán sajtóból értesült a TOKON PAINTERS vagyis az ördögi festő és-mázolók csapata. (Itt lehet megtekinteni a litván helyszínen készült képeket)
A csapat vezetője Ikeda Taihei (ejtsd: Ikeda Tájhej), akinek felmenői koreaiak. Ő maga már Japánban született, de hiába nevelkedett japán közegben, csak japán kultúrában, mégis gyerek korától kezdve sokszor érte megkülönböztetés a származása miatt. Nem találta igazán a helyét a társadalomban, amolyan kívülállónak, sehova-sem tartozónak érezte magát. Rájött, hogy ezen csakis egyedül, saját maga tud csak változtatni, azáltal, hogy a társadalom számára hasznos tevékenységet folytat és ezzel kivívhatja a társadalom megbecsülését. És ez az „azért is megmutatom” attitűd másoknak is megtetszett. A painters csapat létszáma már több mint 150 főre duzzadt, és a tagok nagy része olyan hasonló sorsú férfiak, mint Ikeda. Valamilyen okból a társadalom perifériájára szorult egyének, vannak köztük volt yakuza-tagok, börtönből szabadultak akiknek nehéz az újra beilleszkedés, vagy árvaházban felnőtt szakmunkások. Mindenkinek megvan a saját múltja, de ami közös erővel hajt előre mindenkit az ugyanaz: hasznossá válni a társadalom számára, és ezáltal kivívni az emberek megbecsülését és elismerését.
A Tokon Painters tagjai egyöntetűen társadalmi munkában dolgoznak. Belföldön is, ahogy külföldön is a japáni kultúr-emlékekkel valamilyen kapcsolatban álló létesítményeket újítanak fel saját költségükön önkéntes munkában.
Természetesen mindenkinek megvan a saját munkahelye is, amiből él, a Tokon Painters projektekben azok a csoporttagok vállalnak részt, akiknek épp ideje engedi. A költségeket is együtt dobják össze, mindenki annyit, amennyit tud.
A Japán Hét 2017. szeptember 2-án kezdődött Kaunasban, és a Tokon Painters csapat mintegy 50 fős brigádja szeptember 4-én kezdte meg a volt konzulátus épületének felújítási munkálatait. Az időjárás sajnos nem kedvezett nekik, volt olyan nap, hogy csak szinte álltak és amikor dolgozni tudtak, akkor teljes erőbedobással használtak ki minden percet. Tovább nehezítette a munkájukat, hogy a városi előírások szerint csak a helyi építőanyagokat és festékeket használhatták.
Nehézségek tehát bőven akadtak, de a brigád összefogott és "egy ember egy lélek" módjára megoldottak minden eléjük tornyosuló feladatot. Legfőképp, hogy versenyt kellett futniuk az idővel. A hét hamar letelt, de a volt konzulátus épülete már új fényben pompázott. A kitűzött terv, az épület külsejének teljes kimázolása megvalósult.
Mi abból az örömből merítjük az erőnket, ami a munka végén vár – mondja Ikeda, a csapat vezetője.
„Örülünk mi magunk is és örülnek azok is, akiknek munkánkkal segíteni tudunk. Mindennél többet jelent egy szívből jövő válveregetés, egy meleg kézfogás, amihez nem kellenek szavak. Ha külföldön dolgozunk, akkor megtapasztaljuk az érzést, hogy túllépve a nyelvi-és kulturális másságon, a társadalmi helyzetkülönbségeken, a bőrszínen és minden másegyeben, mindannyian ugyanolyan EMBEREK vagyunk ezen a földön. És ezt a nagyszerű érzést csakis így lehet megtapasztalni.”
Köszönöm a figyelemet.
Vélemény