Japán népessége rohamosan csökken. Ez nem újdonság, tudtuk eddig is, és sajnos a folyamat már visszafordíthatatlan. Ennek két legnagyobb oka a társadalom elöregedése, ezen belül pedig az életkor kitolódása. A másik ok pedig a gyerekhiány. A társadalom tehát képtelen megújulni, így elöregszik. Sajnos ugyanez elmondható az európai fejlett országokról is, és Magyarországon is érvényes a megállapítás, mely szerint sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyi polgártársunk örök álomra hajtja a fejét. Hazánkban tetőzi a problémát a fiatal és a középkorú generáció kivándorlása is.

 Nem nyújt ugyan megoldást, de a kedvezőtlen folyamatot mérsékelni lehet az idős generáció egészségi állapotának karban tartásával. Ma a japán öregek legnagyobb mumusa a rák mellett a demencia, az Alzheimer. Váratlanul tör rá mindkét baj az emberre és jelen pillanatban a perspektívák igen csak szűkre méretezettek. Leépülés és végül a halál. A folyamat persze személytől és a betegség stádiumától függően változó.

Egy új kezdeményezés indult meg a szigetországban a demenciával küzdő idősek megsegítésére. Ez az ún. D-Cafe projekt.

Mi a projekt lényege?

Sokan előítéletek és téves információk birtokában valójában nincsenek tisztában az Alzheimer kór valós szimptómáival és a már kialakult betegség késleltetésének a lehetőségeivel. Azt gondoljuk profán megfogalmazással, hogy a beteg „hülyesége” nem jelző, hanem állapot. Sokan azt hiszik, hogy egy Alzheimer beteg egyenlő az agyhalott állapotával, aki nem érzékeli a környezetét, hiszen mindent elfelejt, a pár perccel ezelőtti események számára egyszerűen nem léteznek. Az igazság azonban az, hogy az agy minden funkciója jól működik, kivéve az emlékezést. Akkor, ha egy beteg a reggeli után 10 perccel azt mondja, hogy reggelit kér, mert még nem reggelizett, akkor nem azt kell neki mondani, hogy „most ettél, nem mondd már, hogy nem emlékszel”, mert ezzel az érzésvilágát bántjuk meg. Rámutatunk közvetlenül a betegségére, azaz hogy elfelejtett valamit. És ezzel ő is kisebb-nagyobb mértékben tisztában van. Jobb megoldás tehát, ha azt mondjuk: nahát, de jó hogy szóltál épp most akartam vinni neked a reggelit. Kétszer reggelizik ugyan, de vidám marad és elégedett. Ebből a leírásból is kitűnik, hogy a beteg jó hangulatának megőrzése mindennél fontosabb. A D-cafe projekt pedig éppen erre épül.

Két fontos tényező talált egymásra a projektben: az egyik, hogy a kávézók természetesen növelni szeretnék a forgalmukat a projekt által, a másik pedig az, hogy a projektben résztvevő Alzheimer betegeknél megfigyelhető bizonyos szinten a betegség előrehaladásának a lassulása.

demencia Alzheimer kávézó japán projekt egészség gazdaság-biznisz
A Starbucks Coffee is részt vesz a D-Cafe projektben.

Az ötlet egyébként nem új, Hollandiában is léteznek Alzheimer Cafe néven ilyen kávézók. Amikor valamilyen bajjal, betegséggel, mentális problémával küzdünk, mindannyian meg szeretnénk osztani a félelmeinket, tapasztalatainkat és általában véve információt akarunk cserélni azokkal is, akik ugyanazzal a bajjal küzdenek, mint mi. Nem újdonság, ha azt mondom, mindenkinek a saját gondja a legnagyobb és azt hiszi, ő a legszerencsétlenebb a világon. Ugye ismerős ez az érzés? Aztán amikor meghallgatunk másokat, akkor megkönnyebbülünk, hogy nem biztos, hogy mi vezetjük a sort. Ezek a kávézók tulajdonképpen ilyen helyeket akarnak biztosítani a demenciával küzdő betegeknek és hozzátartozóiknak.

Egy mindennapos helyszín, egy kávézó, ahol csak úgy össze lehet röffenni, ismeretlenekkel szóba elegyedni, és megosztani a „sorstársakkal” a bajainkat. Nem egy időre és helyre kijelölt szakember által vezetett foglalkozásról van szó – amit egyébként már azért is visszautasít a legtöbb beteg, mert ő nem akarja vagy tudja tudomásul venni, hogy beteg és ezért nem érti, miért kellene neki ilyen terápiás (számára) kényszerfoglalkozáson részt venni, hanem egy kötetlen, laza minden korláttól mentes kávézásról. Ahol a résztvevők beszélgetnek és JÓL ÉRZIK MAGUKAT.

Leginkább pedig ezen van a hangsúly, hiszen ahogy fentebb említettem a betegek az érzelmeiket nem vesztették el. A kommunikáció pedig emberi mivoltunk egyik legfontosabb része.

A kommunikáció által az agy folyamatos működésben van, és a jelen ismeretek tudatában, az Alzheimer késleltethető az agy intenzív működtetésével. Magyarán, ahogy testünket is edzeni kell, az agyunkat is edzeni, funkcióit kihasználni és alkalmazni kell.

Hol áll jelenleg a projekt?

53 százalékban működnek ezek a kávézók valamilyen idősotthonban vagy időseket ellátó központban, esetleg gyógy-és terápiás központokban. Jelenleg még csak 6 százalékban vesznek részt a városi kávézók. A kis arányszám okait pedig a következőkben látják:

1., nem gyűlik össze a megfelelő számú vendég

2., az Alzheimer betegek és hozzátartozóik körében még nem olyan elterjedt ezen kávézók híre

3., az Alzheimer kávézó megnevezés degeneráló, ezért is jött létre a D-Cafe elnevezés, ami még mindig megosztja az előítéletekkel küzdőket.

Vajon ez a projekt hazánkban is megállná-e a helyét?

Köszönöm a figyelmet.