A fegyelem határai
Az iskolai élet fegyelmezetten, szervezetten, már-már kézikönyvszerűen zajlik. Az óra meghajlással kezdődik és végződik úgy a tanár, ahogy a diákok részéről. Az állami általános iskolákban kevésbé, a magán általánosban és a 3 éves középiskolától egyöntetűen egyenruhát viselnek a tanulók. Ami nem iskolai köpeny, vagy szabadon választott fehér felső sötét alsó összeállítás, hanem az iskola által megjelölt egyenruha. Minden iskolának egyébként saját dizájnja van a szoknya hosszától az őszi pamutmellényre hímzett motívumig. És az egyenruhát minden diáknak meg kell magának vennie. Japánra viszont igaz a demokratikus jelző abban a formában, hogy minden iskolának MÁS az egyenruhája és a lányok közül sokan pl. az egyenruha dizájn alapján választanak iskolát. Nem vicc.
A „Gleichschaltung”, azaz gleihsaltolás negatív kifejlettel ismerős sokunknak az európai történelemből. Felvetődik itt számomra egy komoly szociológia kérdés, mely szerint hol húzódik vajon a határvonal az autokrata arc nélküli egyentársadalom (lásd pl. anno Németország nemzetiszocialista irányvonala) és a demokratikus fegyelem-hű társadalom között? A válasz megér szerintem akár egy tanulmányt is, mindenesetre a japán társadalom bővelkedik a gleihsaltolásnak látszó elemekben.
Az általános iskola sportnapjának csúcsszáma a legidősebbek versenyszáma, az ún. „kibasen” (ejtsd: kibaszen), ami magyarul annyit tesz, mint lovas csata. Az egész iskola két táborra, a fehérekre és pirosokra (a testnevelésórán viselt szokványos piros sapka, és annak kifordított fehér változata) oszlik. Minden évfolyam minden osztályának a fele piros, a fele fehér. A sportnapon tehát az egyes évfolyamok osztályai a sapkájuk színe alapján sorakoznak fel. A megnyitón dobszó kíséretében a pirosok kihívják a fehéreket, és fordítva a „mi vagyunk a jobbak” és egyéb hasonlóak kántálásával.
A dobszó, a zászlólengetés egyfajta spirituális hangulatot kölcsönöz úgy a résztvevőknek, ahogy a nézőknek is.
A fent említett kibasen versenyszáma láttán én azonnal a Hitlerjugend fiataljainak hasonló sportszámára asszociáltam.
Ennek a versenyszámnak a gyökerei eredetileg a római kocsihajtásig tekintenek vissza, aztán később nemcsak a hajtókét, a kocsi szerepét is a gyerekek vették át.
Hangsúlyozom, hogy NEM szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, csak kísértetiesen hasonlít a kettő egymásra.
A kötelezővé tett szabadon választható klubok
Az iskolában is már komolyan jelen van a gyerekek között az alá-és fölérendeltség, ami tulajdonképpen az egész társadalmat átszövi. Az egyén életkorán túl meghatározó az, hogy egy tevékenységet milyen hosszú ideje, hány éve végez. Mindig a legfiatalabb, a legtapasztalatlanabb, az újonnan érkező kerül a legalsó szintre függetlenül a valódi életkorától. Az iskolában ugye annyival egyszerűbb a helyzet, hogy az évfolyamokba azonos korú diákok járnak.
A középiskolákban kezdődik el az ún. „bukatsu” (ejtsd: bukacu), ami szabadon választható klub-tevékenységet jelent. Papíron. Merthogy a valóságban nincs rá nagyon példa, hogy a diák ne tagozódjon be valamelyik klubba. Itt is él az előbbi megállapítás, hogy (liberálisan) a sok klub közül valamelyikhez csatlakozni KELL. A klubok 80-90%-a sporttevékenységet folytat, a fiatalságnak a mozgásra és sportra nevelése nagyon fontos szempontja az oktatásnak.
Én ezt a koncepciót valójában egy jó dolognak tartom, -mégha az olvasóban esetleg ellenszenvet vált ki, a probléma inkább a néhol túlzásba vitt megvalósítással van csak.
A nyáron pl. volt egy eset, hogy az egyik iskola baseball csapatának edzője büntetésből 12 km futásra utasította az egyik klubtagot, mert az elkésett. A közel 40 fokos melegben a gyerek hőgutát kapott futás közben és kórházba kellett szállítani.A tanárt persze megrovásban részesítették és felfüggesztették az edzői tevékenységéből.Az effajta fegyelmezés és túlzott fegyelem-imádat a militarista kori Japán hagyományainak szétmorzsolt maradványa.
A fegyelem megvonása a lazulást eredményezi – véli ma is sok cég-és gyárvezető. A probléma itt abban rejlik talán, hogy sokan nem tudnak vagy nem akarnak egy kiegyensúlyozott kompromisszumot találni az olykor értelmetlen fegyelem és a rugalmasság között. Ez mindenképpen egy óriási negatívum, olyannyira, hogy napjainkban sok vállalati alkalmazott életét keseríti ez meg és ígéretes, tehetséges fiatalok élete kerül vakvágányra e miatt. A gyermekvállalási kedvre és tovább megyek, gyermekvállalás lehetőségére is kihat, miután a rugalmatlan munkahelyek csak az elbocsátás opciójával szolgálnak, ha a nők bejelentik a terhességüket.
Az első rész itt olvasható:
http://japan-window.reblog.hu/a-japan-oktataspolitika-szine-es-fonakja--elso-resz
Folytatása következik.
Köszönöm a figyelmet.
Vélemény