Japán-window

avagy idol képzés tévé képernyő nélkül…

(A cikk első részét itt olvashatja.) http://japan-window.reblog.hu/mediasztarok-az-uj-es-a-modern-kori-japanban-elso-resz

 A másik nagyon fontos elem egy nő öltözködésében, a frizurája. Természetesen differenciált volt ez is, mint az öltözködés, korcsoport, társadalmi rang stb. szerint. Az alap struktúra adott volt, amire rájött a differenciált díszítés. Viszont ebben is úttörőként járt elöl Okita. Ő alkotta meg, és kezdte el viselni ugyanis azt a frizura-kompozíciót, ami napjainkban szinte mindannyiunk fejében él, ha egy gésát magunk elé képzelünk. Ez az ún. toróbin (nem a turbán elgörbült és kicsavart változata, csak hasonlít a szó hangzása.)

Bevallom, hogy engem mindig is nagyon foglalkoztatott, hogyan tornyosították fel széltében és hosszában is a japán nők a hajukat, amiről mint tudjuk a sajátjuk volt és nem paróka. Sokáig azt hittem, hogy csak azoknak lehetett ilyen frizurájuk, akiknek eleve sok és erősszálú hajuk volt. Bekenik, beolajozzák és úgy marad. A titokról azonban a lenti kép húzza le a leplet. Hajmerevítőt használtak és használnak ma is (bár ma már inkább egy kész, a fejre sipka szerűen ráhúzható parókát alkalmaznak). A kor hajmerevítője pedig a bálna bajusz, vagy teknőspáncélból készült merev hajráf volt. (Nehogy megkérdezze a kedves olvasó, hogy a bálnának még bajusza is van-e, nem tudom, de biztosan van neki, ha ezt használták akkoriban a nők.)

Nem lehet elmenni szó nélkül a smink mellett sem, ez volt az „oshiroi”, ami szó szerint fehér-et jelent, a régi japán nők alapózója volt, ami nem hiányozhatott egy magára valamit is adó nő sminkkészletéből.

Ugyanúgy rengeteg féle smink eszközt használtak, ahogy a mai kor asszonyai is, és ezeket egy smink ládikában tartották.

Külön érdekesség megfigyelni a képen arra a praktikumra való törekvést, hogy a ládikát úgy fordították mindig, hogy a fiókok oldalra essenek és nem pedig szembe a használójával. Ugye már ki is találta a kedves olvasó, hogy miért. (Ha még nem, megsúgom: azért, hogy minél közelebb lehessen hajolni a tükörhöz.)

Kitagawa leghíresebb remekműve 1793-ból a „Korabeli három szépség” című munkája, melyen a XVIII. század végi (általa) legszebbnek és legkívánatosabbnak tartott nőtípusokat örökített meg egy képbe sűrítve.

A kép tetején, központi helyen látjuk Tomimoto Toyohina-t (ejtsd: Tomimoto Tojohina) a szépséges gésát. Ő testesíti meg a celebet, mai kor szavával élve, itt nem a „foglalkozására” utalnék, hanem társadalmi pozíciójára és elismertségére. Személyét egyfajta kiegyensúlyozottság hatja át. A társadalmi státuszt a kép beállítása is visszaadja, Tomimoto alatt jobbra és balra a két teaházi lányka-arc, a két rivális látható. Mindkettő ugyanabból a társadalmi rétegből származik, a kissé kerekded bal oldali leány neveltetését tekintve talán magasabb helyet kellene, hogy elfoglaljon, de Kitagawa mester mégis a bal oldali lányt, Okitát helyezi egy picit magasabbra. Okita vetélytársa Takashima Ohisa (ejtsd: Takasima Ohisza).

Mindhármójuknak megvan a saját karaktere, amolyan szexepilje. Tomimotonál a hosszú orr, Takashimánál a gömbölyded formák a kicsi, pisze orral és Okitára pedig egy karakteres sasorr jellemző.

Az ukiyo-e képek mindezen felül komoly gazdasági értékkel is bírtak, hiszen a reklám szórólapok szerepét is betöltötték. A kereskedőházak kemény fizettség fejében rendelték meg a rajzolóktól a portékáik reklámozásához a képeket sokszorosításra. Tehát a rajzoló megrajzolta a művét, amit aztán a faragó szakemberek fából kifaragtak (fadúcok) majd ebből készültek a nyomatok. Aztán ezeket még színes festékkel kifestették. Aprólékos, időt-és türelmet igénylő munka.

Nem utolsó sorban pedig a szórólapokon kívül plakátokat is gyártottak hasonló céllal, a korabeli kereskedőházak így vívták meg egymással plakátháborúikat a vásárlók kegyeiért. Természetesen nem csak a rajzolók és a festők kapták így a megrendeléseket, hanem a képeken látható modellek is. És ha egy népszerű modell tekintett vissza mondjuk a kimono anyagárus kereskedés plakátjáról, az szinte biztos siker volt a portéka eladására. Érdemes megfigyelni, hogy bizony itt már keményen használtak logót, tudatosan alkalmazták a cég poszterein. (A lenti képen piros keret mutatja a logót, amit a cég reklám zászlóján és a poszter sarkában is láthatunk.)

Az ukiyo-e jelenség, mégha erősen sematizáltnak, az európai szemnek bizarrnak is tűnhetnek, egy fontos állomás a média fejlődési szintjein. Hasonlót más kultúrában is találhatunk, de vele ekvivalens megfelelőt aligha. A jelenkori japáni művészet, média is sok szempontból merít ezekből a hagyományokból.

A média, a televízió, a rádió mind-mind közösségépítő közvetítő csatornák. Jelen korunkban épp ezeknek a csatornáknak a forradalmát éljük, melynek kapujában már ott áll az új jelenség a mesterséges intelligencia képében.

Az eddigi legfőképp audiovizuális megjelenést egy teljesen új jellegű technikai lehetőség fogja felváltani. Vajon milyen szerepet kap ezután a televízió az életünkben? Már sokan mostanság is lemondanak a tévéjükről és csakis az általuk választott médiacsatornákon keresztül kommunikálnak a világgal. És ez nem csak Japánban van így, hanem a világon szinte mindenhol.

Köszönöm a figyelmet.